A régi korok embere természetesnek tartotta, hogy az égitestek befolyásolják a földi jelenségeket. Ezért gondosan figyelték az eget és megpróbálták megjósolni a jövő eseményeit. Így született meg – talán már a csillagászattal egy időben – a csillagjóslás “tudománya”.
Mezopotámia népei az időszámítás szempontjából fontosabbnak tartották a Holdat, mint a Napot. A Hold járását ezért jól ismerték és fő időegységük a holdhónap volt. Ebből vettek tizenkettőt, amelyek egyenként 30 naposak voltak
.
Az év kezdete a tavaszi napéjegyenlőség napja volt. Ha a tavaszi hónapban nem jött el a következő napéjegyenlőség napja, akkor alkalomszerűen egy tizenharmadik szökőhónapot iktattak be.
Ők figyelték meg először a Nap látszólagos évi mozgását a Föld körül. A tájékozódás megkönnyítése végett a nappályát (ekliptikát) tizenkét részre osztották és az egyes részeknek nevet is adtak. A felosztás alapját az ekliptika mentén fénylő csillagok adták. Így születtek meg az állatövi csillagképek, amelyeket a modern csillagászat is átvett: Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak.
A bolygók mozgásáról igen pontos táblázatokat készítettek, amelyekben a csillagászati évkönyvek őseit tisztelhetjük. A Vénusz megfigyelése során rájöttek, hogy az esthajnalcsillag ugyanaz.
Adatok: sulinet.hu/papios.hu
Csillagászat 